Creative Musical
Workshops

Kreatív zenei workshopok

Kreatív zenei workshopok

A Metrum Ensemble kreatív zenei játékokra épülő workshopjai során a zene születését idézzük meg. Hangkeltés és hallgatás újrafelfedezésére invitáljuk a zeneértőket és haladó zenetanulókat – és azokat is, akik sosem tanultak zenét. Az egyszerű szabályokon alapuló rögtönzött zenealkotás a figyelem lépésről lépésre való elmélyítését segíti, és stílusbeli kötöttségek nélkül ötvözi a klasszikus zenei tradíciót, a magyar népzenei motívumokat és adott esetben a fiatalokhoz közel álló könnyebb műfajok dinamikus ritmus- és szövegelemeit. 

A játékok kiindulópontja kezdetben a Sáry László zeneszerzővel folytatott közel 25 évnyi ismeretség, közös munka, illetve az általa összeállított könyvek anyaga volt. A hosszú évek alatt fokozatosan alakult ki a Metrum zenei gyakorlatára épülő stílus és a folyton alakuló játékrend.

A workshopok ideális csoportlétszáma 6-25 fő között van. Ennél nagyobb létszámú közönségnek vagy osztott csoportokba (több térbe) szerkesztett játékok, vagy bemutató előadás képzelhető el, ahol az előadók létszáma 5-6 fő.  A workshop megtartásához két fő elegendő. A szükséges eszközöket (egyszerű hangszerek, illetve hangkeltésre alkalmas eszközök) mi hozzuk.

Életkori specifikációk: 12 évestől 99 éves korig, de alakítható alsóbb iskolai osztályos csoport is (7-11 éves kor között)

Terem: lehetőleg nem frontális, hanem kört formáló elhelyezkedéssel, székek szükségesek.

Időtartam: minimum másfél óra, ideális esetben kis szünettel három óra. 

Hangsúlyozandó, hogy semmilyen elvárás nincs, természetesen akár nézőként is jelen lehet lenni, de az öröm itt a közös tevékenységben van, melynek során a zene valóban mindenkié lesz.


Workshops by the Metrum Ensemble evoke the foundations of artistic musical expression through a variety of creative games. Whether you’re a musical expert, a conservatory student, or a novice with little to no musical experience, we invite you to re-discover the art of sound creation and attentive listening.

The games have simple rules and structures, which lend themselves to musical improvisation and allow participants to gradually develop skills of dedicated mental focus. With no stylistic constraints, the games combine the traditions of classical music, Hungarian folk motifs, and, in many cases, the rhythmic and textual patterns of contemporary genres that may be more familiar to younger generations.

The ideal number of participants is between 6 and 25, while two hosts facilitate the event. Groups larger than 25 can either be divided into smaller sub-groups to allow for interactive play, or the event itself can be hosted by 5-6 performers with the audience assuming the role of the more passive observer. The ensemble provides all the instruments and musical objects.

Age: The events are most suitable for people between the ages of 12 and 99. However, the workshops can be adjusted to accommodate kids aged 7-11.

Location: Ideally, the group is arranged in a circle with chairs provided for seating.

Duration: The workshops last a minimum of one and a half hours. Ideally, the full length of the event is 3 hours interspersed with short breaks.

Note that there are no formal expectations: participants are welcome to join in or merely observe the workshop. That being said, we believe that collective and active participation lead to the greatest extent of fun, allowing everyone to feel a shared sense of pride and creative ownership over the experience.