Mulatók egykor és most
A Royal Orfeum 1908. okt. 3-án Budapesten az Erzsébet körút 31. sz. alatt nyílt meg, 1933-ig a főváros legszínvonalasabb mulatóhelye, legnagyobb varietéje volt.
Nightclubs Then and Now
The Royal Orfeum opened on October 3, 1908, at 31 Erzsébet Boulevard in Budapest and was the city’s most prestigious entertainment venue and largest variety theater until 1933.
https://www.erzsitt.hu/programok/2023-03-29/kabarek-mulatok-zengerajok-a-kiraly-utca-es-videke
Kispipa vendéglő
Seress Rezsőt szokás a 7. kerület komponistájának tartani. Sajnos erre a kifejezésre néhány komárominak összeszorul a szíve, hiszen ők mint Komárom szülötte gondolnak rá. Való igaz, noha a mester hivatalosan Budapesten látta meg a napvilágot, a csecsemőt szülei hamarosan hazavitték. Komáromba. Ettől függetlenül persze Seress budapesti, vagy kispipai. Itt játszott, vagyis inkább játszogatott, hiszen zongorázni alig tudott, énekhangja sem volt a legjobb. Mégis varázslatos energiával adta elő számait. Nem véletlenül mondta róla Otto Klemperer karmester: „Seress nem zenész, hanem zseni.” A Szomorú vasárnap című dalának anyagi sikerét nem élhette át, élete szomorú, tragikus véget ért.
Kispipa Tavern
Seress Rezső is often considered The Composer of the 7th district of Budapest. Unfortunately, this label causes some people of Komárom to feel a bittersweet ache, as they regard him as one of their own. While it is true that the master was officially born in Budapest, his parents soon took him back home to Komárom. Regardless, Seress is undoubtedly associated with Budapest or Kispipa. He performed here, or we could say he played around with the piano, as he could barely play and his singing voice wasn’t the best. Nevertheless, he delivered his songs with a magical energy. It is no coincidence that conductor Otto Klemperer described him as “not a musician, but a genius.” He was unable to experience the financial success of his song “Szomorú vasárnap” (Gloomy Sunday), as his life ended in sadness and traged
Fészek Művészklub
A budapesti művészvilág színe-java tartozott a Fészekhez, az irodalmárok közül Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc, Szép Ernő, Molnár Ferenc, Bródy Sándor is. Olyan neves külföldi művészek látogattak falai közé, mint Pablo Casals, John Galsworthy, Pietro Mascagni, Yehudi Menuhin vagy Max Reinhardt. Heltai Jenő így ír: „Mi énekesek, festők, szobrászok, színészek, építészek, muzsikusok, írók, egy fészek százféle lakói százféle módon, de ugyanazzal a hittel és alázatossággal szolgáljuk az urat, kinek neve Szépség.”
The crème de la crème of the Budapest art world belonged to the Fészek Art Club, including writers such as Gyula Krúdy, Zsigmond Móricz, Lőrinc Szabó, Ernő Szép, Ferenc Molnár, and Sándor Bródy. Renowned international artists like Pablo Casals, John Galsworthy, Pietro Mascagni, Yehudi Menuhin, and Max Reinhardt also visited its halls. Jenő Heltai wrote: “We singers, painters, sculptors, actors, architects, musicians, writers—inhabitants of the nest (fészek) in a hundred different ways—serve the Lord, whose name is Beauty, with the same faith and humility.
forrás: https://nemzetiarchivum.hu/stories/Feszek-Muveszklub
Fenntartási nehézségei ellenére a háromszintes, műemlékileg védett épület ma is évente több mint ezer rendezvénynek ad otthont.
Despite its maintenance challenges, the three-story, historically protected building still hosts more than a thousand events each year.
Vándor Sándor és a Vándor-kórus
Budapest egyik legszebb emléktáblája Vándor Sándoré a Dózsa György úton. Vándor, korábban Venetiáner, barátainak Venci, szentül hitt a munkáskórusok jelentőségében. A magyar zene baloldali vonulatának tragikus sorsú alkotója, szervezője ő. Raics István így emlékezett rá: „Zenepolitikusnak is rátermett, újat akaró, a munkáskórusok régi dalárdastílusának, a Liedertafelnek hátat fordító vezető, aki a Munkás Dalosszövetség művészeti bizottságában kifejtett munkásságával Vásárhelyi Zoltán, Jemnitz Sándor, dr. Ujj József s még néhány tisztánlátó kóruskarnagy társaságában Bartók és Kodály művészetének útjára igyekezett terelni a mozgalmat s elsősorban a saját kórusait.” A Vándor-kórus 1936 óta folyamatosan működik, jelenleg is a hetedik kerületben.
https://www.vandorkorus.hu/rolunk/
One of the most beautiful memorial plaques in Budapest is that of Sándor Vándor on Dózsa György út. Vándor, formerly Venetian, Venci to his friends, was a firm believer in the importance of workers’ choirs. A committed musician with a tragic fate, he was the founder and organiser of the left-wing movement of Hungarian music. “He was also a music politician, a man who wanted to do something new, he was a leader who turned his back on the old style of the workers’ choir, the Liedertafel, and who was the founder of the Workers’ Song Association. In the company of Zoltán Vásárhelyi, Sándor Jemnitz, Dr. József Ujj and a few other clear-sighted choir leaders, he made great efforts to lead the choral movement, and especially his own choir, along the path set by Bartók and Kodály.”
The Vándor Choir has been continuously working since 1936, and still rehearses in the seventh district.
Goldmark-terem/OMIKE
Goldmark Károly keszthelyi születésű zeneszerző nevét vette föl a Wesselényi utca 7. szám alatti terem, melyben az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) biztosította keretek között a zsidó származású előadóművészek jutottak szóhoz, akiket a nemzetiszocialisták állásaikból kirúgtak, vagy föllépni nem engedtek. Gál György Sándor az Atlantisz harangjai című könyvében így fogalmazott: „A Goldmark-teremben egy különös kulturális gettó-központ létesült. A színházakból kiebrudalt zsidó színészek drámát játszottak, az Operaházból kiparancsolt énekesek teljes operákat adtak elő, a muzsikusok pedig olyan zenekart szerveztek, hogy a hallgatóság első sorában, mondjuk így: a dísz-üléseken, Sergio Failoni, Tóth Aladár – és Kodály Zoltán foglalt helyet, a feledhetetlen, zsörtölődő, igazmondó és zseniális Kodály Zoltánnéval, Emma nénivel egyetemben.“
“1941. december 8-án itt zajlott a magyarországi ősbemutatója Bartók Béla Divertimento vonós zenekarra című művének, Sándor Frigyes vezényletével. A darabot igen nagy elismeréssel fogadták a hallgatók:
…a háromtételes mű valósággal magával ragadta a közönséget, melynek lelkes tapsaira meg kellett ismételni a harmadik tételt.”
Harsányi László: A fényből a sötétbe, Napvilág kiadó
The room located at 7 Wesselényi Street is named after Károly Goldmark, a composer born in Keszthely, where the OMIKE (National Hungarian Jewish Cultural Association) provided a platform for Jewish performers who had been dismissed from their positions or were not allowed to perform by the National Socialists. György Sándor Gál articulated it this way in his book The Bells of Atlantis: “A peculiar cultural ghetto center was established in the Goldmark Hall. Jewish actors expelled from theaters performed dramas, singers banned from the Opera House staged complete operas, and musicians formed orchestras that attracted notable figures in the front row, including Sergio Failoni, Aladár Tóth, and Zoltán Kodály, along with the unforgettable, cantankerous, and brilliant Zoltán Kodály’s wife, Aunt Emma.”
On December 8, 1941, the Hungarian premiere of Béla Bartók’s Divertimento for Strings took place here, conducted by Frigyes Sándor. The piece was received with great acclaim by the audience:
…the three-movement work truly captivated the audience, whose enthusiastic applause necessitated a repeat of the third movement.”
László Harsányi: From Light to Darkness, Napvilág Publishing
Liturgikus terek hangjai
Szebbnél szebb templomok a liturgikus zene helyszínei Erzsébetvárosban.
The Sounds of Liturgical Spaces
Beautiful churches serve as venues for liturgical music in Erzsébetváros.”
Evangélikus Templom
A Fasori református templom harangjai
Steindl Imre tervezte Rózsák terei Szent Erzsébet templom
Görögkatolikus hangok a rózsák terei templomból
Görögkatolikus feltámadási szertartás
Izso Glickstein, a Dohány utcai zsinagóga hajdani kántora később Massachusettsben a gyermek Leonard Bernsteinre gyakorolt nagy hatást
Fekete László, főkántor
Bethlen téri zsinagóga gyermekkórus
Városi roma zenekultúra
Urban Roma Musical Heritage
“A Rajkó-módszer kulturális-társadalmi missziója: felvállalja a magyarországi cigányzene klasszikus vonalának, a Rajkó-repertoárnak képzett roma zenészekkel való színpadi bemutatásást, komplex rendszerben az oktatástól a hangszerelésen át a pódiumi módszerekig. Előzménye az 1952-ben létrejött Rajkó Zenekar, ekkor a roma származású gyerekek zenei képzése, nevelése a budapesti központban történt. A Rajkó-módszer 1990-ben a Talentum Művészeti Iskola létrehozásával bontakozott ki, amikor különvált a művészeti tevékenység és a művészeti oktatás. Azóta a tanítás államilag elismert iskolában (Budapesten és vidékre kihelyezett tagozatokon) folyik. A tehetségkutatás alapján felvett tanulók az egymásra épülő szinteken középfokú végzettséget szereznek, és biztosított a felsőfokú kimenet is. A Rajkó Művészegyüttessel való együttműködés a hallgatók mindennapos feladata. A közös fellépések támogató, inspiráló, nemzetközi szintű színpadi gyakorlatot, adnak.”
https://szellemikulturalisorokseg.hu/index0.php?name=0_rajko
“The cultural-social mission of the Rajkó-method is to present the classical lineage of Hungarian Gypsy music, the Rajkó-repertoire, on stage with trained Roma musicians, in a complex system from teaching to orchestration and podium methods. The Rajkó Orchestra was founded in 1952, at that time the musical training and education of children of Roma origin was provided in the Budapest centre. The Rajkó-method developed with the establishment of the Talentum Art School in 1990, when artistic activities and art education were separated. Since then, teaching has taken place in state-recognised schools (in Budapest and in branches in the countryside). Pupils admitted on the basis of a talent search at successive levels obtain a secondary education and are also guaranteed a higher education exit. Cooperation with the Rajko Orchestra is a daily task for students. Performing together gives them a supportive, inspiring and international stage experience.”
Hajdani kultikus szórakozóhelyek
A Metro Klub a hatvanas évek környékén volt a magyar beatzene fellegvára
Former cult entertainment spots
“The Metro Club was the epicenter of Hungarian beat music around the 1960s.”
“1983-ban nyitotta meg kapuit az Almássy téri Szabadidőközpont, ami a város egyik kulturális tényezőjét faragta a térből hosszú időre. A nyitóesemény az 1983-as Ki mit tud? vetélkedő volt, ami pontosan olyan tehetségkutató műsor volt, mint napjainkban a Csillag Születik. A Straub Éva és Jakab Zoltán által tervezett modernista épületbe elsősorban kiállítások, előadások, táncházak (például innen indult a Téka Táncház) és koncertek vonzották a fiatalok jó részét (itt tartotta első fontosabb koncertjét az Első Emelet, itt indította klubját a Bonanza Banzai, 1988-ban pedig még Henry Rollins is fellépett az Almássyn), ráadásul bizonyos programokhoz, minifesztiválokhoz az egész teret igénybe vették.
A szabadidőközpont a 80-as évek második felére igazi alternatív zenei központtá vált, ami a rendszerváltást követően csak fokozódott. Rendszeresen jártam ide Tilos-bulikba, Korai Örömre, Kispálra, Sziámira és a többire.”
Wágner Gábor@welovebudapest
https://welovebudapest.com/cikk/2024/04/02/latnivalok-es-kultura-az-almassy-ter-tortenete
“In 1983, the Almássy téri Szabadidőközpont (Almássy Square Leisure Center) opened its doors, shaping the cultural landscape of the area for a long time. The inaugural event was the 1983 Ki mit tud? competition, which was a talent show similar to today’s Csillag Születik (similar to today’s The Voice). The modernist building, designed by Éva Straub and Zoltán Jakab, primarily attracted a significant number of young people with exhibitions, performances, folk dance houses (for example, the Téka Dance House originated here), and concerts (the band Első Emelet held its first major concert here, Bonanza Banzai launched its club here, and even Henry Rollins performed at the Almássy in 1988). Additionally, certain programs and mini-festivals utilized the entire square.
By the second half of the 1980s, the leisure center had become a true alternative music hub, a trend that only intensified after the regime change. I regularly attended Tilos parties, Korai Öröm, Kispál, Sziámi, and other events here.”
Wágner Gábor@welovebudapest
https://welovebudapest.com/cikk/2024/04/02/latnivalok-es-kultura-az-almassy-ter-tortenete
A kerületben élt híres zenetörténészek
Pernye András
Pernye András a zenei ismeretterjesztés nagy alakja. Lukin László, Forrai Miklós, Czigány György és más kollégák mellett televíziós és rádiós műsorok gyakori szereplője. Kiváló írás- és beszédkészsége, szenvedélyes stílusa, bátorsága és szakértelme sokak kedvencévé tette. Beszélt és írt a komolyzene nagy öregjei által kevesebbre tartott alkotókról és irányokról, így Pucciniről és a jazzről.
The district was home to famous music historians
András Pernye
András Pernye is a distinguished figure in music education and popularization. A regular presence on television and radio programs alongside colleagues like László Lukin, Miklós Forrai, and György Czigány, he has become a favorite among audiences due to his exceptional writing and speaking skills, passionate style, courage, and expertise. Pernye has addressed composers and genres often overlooked by the giants of classical music, discussing topics such as Puccini and jazz.
László Zsigmond
László Zsigmond zenetörténész két könyvéről, az ifjú Lisztről és a Ritmus és dallam című írásáról ismert elsősorban. Már amennyire. Legalább ekkora jelentőségű volt az általa létrehozott Goldmark Iskola, amelybe azok a zsidó gyerekek jártak, akik zeneileg tehetségesek voltak, de más intézménybe származásuk miatt nem nyerhettek felvételt.
„Úristen, micsoda iskola volt ez! Ahová Szabolcsi Bence csak úgy belátogatott csöndes, szerény vendégként; de hát minden tartózkodása ellenére ott volt körülötte a szellemnek az a láthatatlan dicsfénye, amely – örökmécseshez hasonlatosan – olthatatlan. Csak megállt a koncertteremnek kinevezett nagyszoba egyik sarkában, és máris pezsegni kezdett körülötte a levegő: a szellem volt jelen, a tudás, az a fajta kíváncsiság, ami az embert valóban emberré teszi. […] Nagyon halkan, szinte visszafojtottan beszélt, ami lélegzet-visszatartó csöndességre intette a hallgatót. A Goldmark-iskoláról beszélt, és a magyar zenéről. Ebben a rögtönzött kis előadásban nyoma sem volt célozgatásnak, szemrehányásnak vagy éppen vádaskodásnak a jelen brutális törvényeivel és rendelkezéseivel kapcsolatosan, mintha ez a zord, ellenséges világ nem is létezne. Egyetlen szóval sem mondta ki, de érthető volt így is: azokkal az évezredekkel szemben, amelyek a magyar dallamot mint valami ezerszer megtépett, de végül is diadalmas zászlót végigröpítették a szibériai sivatagoktól a Duna-Tisza mentéig, e néhány évezerrel szemben szemhunyásnyi időnek, a pillanat tört részének számít ez a nyomorult kis közjáték, sárga karszalaggal, zsidótörvénnyel, munkaszolgálattal…”
(Gál György Sándor: Atlantisz harangjai)
László Zsigmond is primarily known for his two books about the young Liszt and his work titled Rhythm and Melody. However, his significance extends even further due to the Goldmark School he established, which provided a musical education for Jewish children who were talented but unable to enroll in other institutions because of their background.
“Oh my God, what a school it was! Szabolcsi Bence would visit quietly, as a modest guest; yet, despite his reservations, the invisible glow of the spirit surrounded him, a light that was – much like an eternal flame – unquenchable. He would simply stand in one corner of the large room designated as the concert hall, and the air around him would begin to buzz: the spirit of knowledge was present, the kind of curiosity that truly makes one human. […] He spoke very softly, almost in a whisper, urging the audience to listen intently. He talked about the Goldmark School and Hungarian music. There was no hint of accusation or reproach in his impromptu lecture regarding the brutal laws and regulations of the present; it was as if that grim, hostile world didn’t even exist. Though he never explicitly stated it, it was clear that, compared to the millennia that had carried the Hungarian melody like a tattered yet ultimately triumphant flag from the Siberian deserts to the banks of the Danube and Tisza, this wretched little interlude – with its yellow armbands, Jewish laws, and forced labor – amounted to nothing more than a fleeting moment, a mere blink of an eye.”
(Gál György Sándor: The Bells of Atlantis)
